Misszió

Egy igazi étterem leginkább a vezetőjéről és a konyhafőnökéről ismerszik meg. A Szentendrei Városháza étterem is Turcsányi Tamás mesterszakács, üzletvezető személyes történetével mutatható be leginkább, aki vendéglátós karrierjét 1989-ben épp a Városháza Étteremben kezdte, hogy onnan több munkahelyen, több országon keresztül szakácsként, technikusként, sommelier-ként és mixerként tanulja meg a vendéglátás minden apró fortélyát. Szentendrére visszatérve 1996-ban nyitotta meg a város egyik legnépszerűbb vendéglátóhelyét a Red Lion Pub-ot. A Pub rövid idő alatt a helyiek és a turisták legkedveltebb helye lett. Időközben a vállalkozást bővítve a Petzelt József Szakmunkásképző iskola üzemi konyháját is átvette, ám a két konyhát, a kétféle tevékenységet nehéz volt közösen működtetni. Erre kínált megoldást a város legszebb helyén lévő Városháza Étterem, ahol a közétkeztetést és a minőségi vendéglátást össze lehetett hangolni. Teljes átalakítás után, 2002. december 15-én nyitott meg és azóta is meghatározó szereplője a Szentendrei vendéglátásnak.